Vehrer Adél: Téltemetés szalmabábuval. A magyar kiszejárás (End-of-winter Festival with Straw Dummies). Polgári Szemle. 2012/1-2. sz. (293-315. old.)
Európa minden népénél ismeretesek a tél eltemetését, kiűzését jelképező szokások. Ezek valamelyik tél végi vagy tavasz eleji naptári ünnephez kötődnek. A téltemető rítusok közül leggyakoribbak azok, amelyek során valamely rongyokból és szalmából készített bábut kiűznek a faluból, hogy az a telet is elvigye magával. Lehet ez egyébként más, a telet, a hideget megszemélyesítő tárgy is. Ezen szokások elterjedési területe a környező országokon kívül egészen Észt-, illetve Oroszországig húzódik. A szokások időpontja változó, szilveszterkor, farsangi, illetve böjti időben is előfordulhattak (pl. farsangtemetés, bőgőtemetés).
Ahogy hazánkban, úgy a környező országokban is ismerik a téltemetés rítusait. Több kutató szerint a magyar nyelvterületen fellelhető kiszehajtás szokása szláv eredetű, de hazánkban sajátos fejlődésen ment keresztül. Ezt először Róheim Géza írta le, később véleményében többen osztoztak: Manga János, Ortutay Gyula, Gulyás Éva és Szabó László. Dömötör Tekla is rámutatott a szomszédos népek szokásaival való rokonságra. A kutatók álláspontját alátámasztja az, hogy a szokás fellelhetőségének legkésőbbi idejéig (második világháború utáni évek) leggyakoribb előfordulási helye az Ipoly folyó völgye és a Zobor-vidék, tehát olyan szlovák–magyar határ menti területek, ahol vegyes a lakosság.